|
rólam
|
|
"Jó helyen vagyok vagy csak az utóbbi és az is inkább csak kérdőjellel"
|
Csókolom !
![]() |
||
| "Mert életemet nem a dologi tudás, hanem látásom világossága dönti el." | ||
|
2009. november 12., csütörtök
Elmesélem. Tegnap este elindultam, hogy időben odaérjek a Regivel megbeszélt negyed nyolcas találkozóra az Arénához. A Lehel úttól a Stadionokig az egyes vonalán 3 (három) villamossal tudtam eljutni - van az úgy, hogy akadozik a tömegközlekedés. Mindegy is, odaértem időben, Regivel beküzdöttük magunkat a szürke hodály belsejébe. Vettünk perecet, Regi kért még félliter tonikot is. Csacsogtunk picit, majd beültünk a helyünkre. Azaz beültünk volna, de az úgy túl egyszerű lett volna, ezért Regi beborította az ülése alá a félliter tonikot. Just in case. Vagy nem tudom. Topogtunk kicsit, majd elmentem, hogy hozzak egy másikat. A pultnál elkapott egy érzés, hogy nem lesz egyszerű az este, ezért hirtelen felindulásból beborítottam egy műanyagkupica viszkit. Visszatérve láttam, hogy a tonik az ülés alatt nem és nem akar felszáradni, ezért meginterjúvoltam a pár lépcsőfokkal feljebb álló jamesbond-szettes szekrényt, hogy van-e megoldás olyan esetre, amikor két béna csaj maga alá borít félliter cukros löttyöt. Bólintott és mintegy öt perc múlva meg is jelent a felmentő-moppal egy taki-néni. Sűrű elnézésekkel próbáltuk kimagyarázni magunkat, de a néni pozitívan fogta fel a dolgot: közölte, hogy ha mi nem tennénk ilyeneket, neki nem lenne munkája. Majd hozzátette, hogy ez még mindig jobb, mint a hányás. Pffff. Halkan megjegyeztem, hogy nyugtával dicsérjük a napot. Takarító néni el, végre leülhettünk... Azt tudni kell, hogy az ülőhely beazonosításához a jegyen szerepel többek között egy szín, egy szektorszám, sorazonosító betűjel, illetve ugye a szék száma. Oké, nem nagy feladat, gondolná az ember. Pedig de... Pontban nyolckor beindult az előzenekar, azaz, esetünkben egy előénekesnő volt, aki, mint később kiderült, konkrétan Tom Jones egyik vokalistája. Énekelt egy félórát. Majd harminc perc várakozás következett, de mi nem unatkoz(hat)tunk, mert mivel manapság ugye nem szokás időben megjelenni ilyen rendezvényeken, folyamatosan jöttek befelé a renitens késők, akik a félhomályban próbálták megkeresni a helyüket. Na most azok, akiknek a környékünkre szólt a jegyük, mind valamiért rajtunk keresztül másztak át, majd egy gyors jegyellenőrzés után kiderült, hogy nem stimmel: a) a szín, b) a szektorszám, c) a sorazonosító, d) az ülésszám, vagy (ilyen is volt) e) egyik sem. Készségesen útbaigazítottuk eltévedt nézőtársainkat. Ám a helykeresésben az i-re a pontot az tette fel, amikor megjelent mellettünk egy idősebb hölgy a még idősebb anyukájával. Az utóbbi szemmel láthatóan nem volt képben, hogy hol van, miért van ott az a sok ember, továbbá ki fog előadni. Az előbbi viszont enyhén illuminált állapotban leledzett, ellenben tudta, hogy koncertre jöttek és bizony le kell ülni. Jegyüket lobogtatva, széles mosollyal megkértek minket, hogy álljunk fel, ők leülnének. Mivel mellettünk még volt pont két hely, úgy gondoltuk, azokra pályáznak. Életet az éveknek jelszóval feltápászkodtunk tizedszer is. Majd a két hölgy, továbbra is erőteljesen mosolyogva leült. A helyünkre! Mitagadás, beragadt a levegő: Regire néztem, ő meg rám. Láttam, hogy nála is újratervezés volt folyamatban. Felocsúdtam, majd illedelmesen megkérdeztem a fiatalabb nénit - aki ugyan spiccesebb volt, viszont nagyságrendekkel kommunikáció-képesebb, mint édsanya - hogy nem ülnének-e beljebb. Nevetve közölte, hogy dehogy, hiszen az övéké az egyes és a kettes szék. Hoppá. Hát igen, jogos, hiszen a sor szélén voltunk. Finoman jeleztem, hogy amin ülnek, az a 15-ös és a 16-os székek és az a két hely, amit ők keresnek, az ennek a sornak a másik végén van. Továbbra is nevetgélve feltápászkodtak és átballagtak a helyükre. Kegyetlen röhögés kapott el mindkettőnket. És akiért odamentünk, még nem is kezdett el énekelni... folyt.köv.
Eddig 4 komment érkezett
(
|
||
:-DDD és igen!!!!